Napló

Oszd meg!

Keresés a honlapon

Adomány

Útmutató

Mini-chat

Látogatóink

Block title

Főoldal » 2011 » December » 12 » A Föld és Motoszka bolygó találkozása
16:52
A Föld és Motoszka bolygó találkozása
A Föld és Motoszka bolygó találkozása

A kicsi bolygó már hosszú ideje száguldotta útját a végtelen hatalmas óceánján.
Örömmel töltötte el vándorlása, szerette sokszínűségét, változatosságát.
Mindig forgott-pörgött, nehezen viselte, ha bármely erők – akárcsak átmenetileg is – mozdulatlanságra kárhoztatták.

Néha ugyan előfordult, hogy rövid időre elidőzött egy-egy ismeretlen galaxisban elmerülve, vagy épp egy fényével hívogató bolygó felé vette útját, hátha társául fogadja őt.
De rövid idő elteltével mindig úgy érezte, tova kell száguldania, csak a folytonos mozgás mi éltetni tudja!

Olyan is előfordult már évezredes bolygóéletében, hogy úgy érezte, megtalálta helyét a világegyetemben. Azonban hamar rájött mindig, hogy csalatkozott, csak a vágyat vetítette ki és hitte valósnak, hogy megtalálta a helyet amit oly áhítottan keresett…

Bolygó szülei meséltek neki egy régi történetről, mely szerint egyszer valamikor már találkozott egy bolygóval, akinek a neve Föld volt…A Föld szerette őt, boldogan keringtek a sivárnak tűnő csillagközi létben, és kicsi bolygó mindig hangos szertelenségével vidámságot varázsolt a megfáradt Föld szívébe…
Cserébe a Föld óvón féltette őt, átölelte, szeretgette, karjaiban ringatta…
Kicsi Bolygó pillanatig sem nyughatott, folyton sertepertélt, motoszkált, ugra-burgrált, így Föld társa egy napon – legalábbis bolygószülei így mesélték neve innen ragadt rá -, elnevezte Motoszka bolygónak.
Régen történt már, az idők kezdetén valahol, de a Földdel való találkozás emlékét mélyen lelkében és szívében őrizte a kis bolygó.
Mikor bolygószülei meséltek róla, mindig érdeklődéssel hallgatta, és szinte érezte testén a Föld ölelését.

Aztán kicsi Motoszka bolygó felnőtt, elkezdte önálló útját a végtelenben, beragyogva a sötét bolygóközi világot.


Szerette a száguldást a rengetegben….
Örült a fények kavalkádjának, vágyta új bolygók ismeretségét, várta az ismeretlen találkozásokat, őrzött magában minden kis apró csillagot, fényörvényt mely egy mosollyal megajándékozta útján, mely egy szeretet fuvallattal megsimogatta néha könnyes bolygóarcát….


Sokszor elgondolkodott esztelennek tűnő száguldása közepette, vajon mi hajtja végtelennek tűnő útján? Vajon mit keres ennyire, hol leli majd helyét, hol várja az, mi’ után kutat mióta csak bolygó létére ráébredt.
Gondolatai vége mindig abban összegződött, hogy kísérheti útját nevetés, sírás, öröm vagy bánat, mennie kell, száguldania a mindenségben, mert valahol szükség van rá, valahol várják, és nem múlhat el úgy bolygó élete, hogy ne találja meg születése értelmét, ne leljen rá a helyre, hová végzete szánta.

Hálás volt minden bolygótestvérének, akik időnként megerősítették hitében, ha az már megfogyatkozott. Köszönetet mondott a Napnak és a Holdnak is, hogy erőt adtak neki amikor úgy érezte legszívesebben feladná… s minden erejét összeszedve újra és újra neki vágott a repülésnek, érezte tennie kell, a világ nem múlhat el úgy, hogy eddig megtett hosszú útja értelmét ne nyerje el!

Egy napon valami furcsát érzett bolygó testén. Ismeretlen érzés volt, és mégis oly ismerős… nem igen tudta mi lehet, de abban biztos volt, végzetes erővel hívja.

Csak süvített megállíthatatlanul a csalogató energia irányába, bolygó testét valami régen nem érzett, jóleső bizsergés járta át.
Majd távolról egyszer csak felderengett egy apró pici fény. Már látta, pontosan tudta, hová tart. Még ismeretlen volt, a Fény mit rejthet magában, de mindennél biztosabb volt benne, hogy el kell érnie!
Az érzés, és a cél közelsége szinte megsokszorozta erejét, akarását, oly hihetetlen megszállottsággal szelte, hasította a végtelent, mintha bolygóélete utolsó repülése lenne ez.

Ahogy közeledett a Fény felé, kezdett kibontakozni előtte hová tart ily sebesen.
Már látta, hogy egy bolygóhoz ért vándorlása útján.

A benne rejlő tudásban és emlékeiben keresgélve hamar felidézte a képet, minek segítségével könnyűszerrel felismerte a Fény forrását, s már tudta, a Föld bolygója életének következő nagy állomása. Bolygó szíve hevesen kalimpált, eszébe jutottak az évezredes történetek, melyeket Bolygó szülei meséltek az időkről, mikor Ő és Föld bolygó egymás társául szegődtek…

Bár sok jót hallott a Föld létezéséről, tudta, hogy gazdag élet rejlik benne, de félt is a találkozástól.
Óvatosan közelítette meg a bolygót, kereste - kutatta reakcióját. Fürkészte vajon hogyan fogadja őt?
Emlékezett rá, mesélték a bölcs öreg bolygók, hogy ha a Földet eléri, nem árt vigyáznia, mert a Föld olyan vonzással rendelkezik, aminek ha hatása alá kerül, nehezen szabadul belőle.
Mégis tétován sodródott a Föld felé, miközben azon gondolkodott, valóban akarja e megérezni a Föld vonzását? Mit tesz majd, ha már hatása alá kerül, és még sem tetszik neki az érzés? Hogyan szabadul majd belőle, hogy ne érje fájdalom megannyiszor sérült bolygó testét? Az is megfordult fejében, mi lesz, ha a Föld mogorván elutasítja közeledését? Talán ettől félt a legjobban…


De kíváncsisága és valami megmagyarázhatatlan belső hajtóerő már nem engedte sem megállni, sem letérni útjáról. Végérvényesen és visszavonhatatlanul megközelítette a Földet, majd csendesen mint ahogy a Nap árnyéka kúszik a bolygók között, úgy hatolt be a sejtjeiben őrzött ismerős érzésbe: a Föld bolygó vonzáskörébe.

Bár úgy látszott, mintha a Föld tudomást sem venne a kis cserfes, ugri-bugri bolygóról, azonban már régóta figyelte közeledtét. Talán mintha már várta volna, megkönnyebbülten sóhajtott fel, s sóhaját hatalmas fák hajladozása, óceánok morajlása követte.
Mozdulatlanul, méltóságteljesen forgott helyén, így élvezve, hogy a Nap hol egyik, hol másik oldalát melengeti.
Csendes visszahúzódásában a kisbolygó minden mozdulatát figyelte: kutatta érzékeivel, vajon mi lehet a terve, marad e, kipróbálja e a számára még ismeretlen erőt, mellyel a Föld vonzani képes őt, van e bátorsága belevetni magát valami újba, kipróbálni olyat amiről eddig csak hallott a létezés homályában…

A kicsi bolygó mindeközben vészesen megközelítette a Földet.
Majd egy pillanat soha vissza nem térő töredékében végleg eldöntötte: Marad! Kipróbálja az egyszer már átéltet, újra emlékezni akar, belevetni magát abba a csodába, melyet eddig csak hallomásból ismert, de emlékét a zsigereiben hordozta, amit úgy hívnak: a Föld vonzásereje.

Lassított hát száguldásán, engedte, hogy a Föld magába szippantsa. Ernyedten engedte át magát végzetének, hagyta, hogy a Föld átkarolja, és egy számára fenntartott földkörüli pályára helyezze gyengéden.

Hirtelen úgy érezte, eltűnik belőle a korábban oly fontos érzés, ő irányítson, vezessen, alakítson…. Egyszerűen hagyta, hogy a Föld azt tegyen vele amit jónak lát, érezte biztonságban van, teljes nyugalommal hagyatkozhat a Föld védelmező, mindent átölelő vonzáserejére.
A Föld pedig végtelen gyengéden maga mellé ültette őt, s elkezdték együttes körtáncukat pörögve-forogva a halhatatlan világmindenségben…

Éjt nappal követett, sötétséget fény, s a Föld és Motoszka még mindig együtt rótták végtelen köreiket a kietlen űrben.
Hűséges társául szegődtek egymásnak.

A Föld érezte, régóta szüksége lett volna már egy kisbolygóra, ki jókedvűen, vidáman körözve kíséri végig mindennapját.
Motoszka is boldog volt, hisz a Föld védelmező szeretetével vonzotta mindig magához, tartotta maga mellett.
Egy alkalommal még egy röpke bolygóközi kirándulásra is elvitte a Föld, megmutatva neki olyan tájakat, feltárva olyan érzéseket, átadva olyan energiákat, melyekről kicsi bolygó csak álmodozott.


Ezután azonban Motoszka bolygó fejében elindult egy gondolat, mely nem hagyta nyugodni: mi lesz ha a Föld bolygó mégsem szeretné majd, hogy ő itt keringjen, ugra-bugráljon körötte?

Nagyon jól érezte magát a Föld társaságában. Úgy érezte szeretne a vonzásában maradni, szeretné soká érezni biztonságot adó melegségét.
Mert a Föld nap – nap után óvó, szerető melegséggel ölelte át, simogatta, terelgette, védelmezte a kicsi bolygót. Már nem akarta elveszíteni ezt az érzést.
Úgy érezte megtalálta amit hosszú vándorlása alatt keresett, amiről már sokszor hitte, meglelte, aztán ködként foszlott szerte mielőtt még örülhetett volna neki….
A közös kirándulást is nagyon élvezte, és csak titkon remélni merte, hogy a Föld ugyanígy van ezzel…

De úgy érezte nincs ereje megkérdezni a Földet, vajon maradhat e közelségében, vajon szeretné e, hogy ameddig lehet, utuk közösen haladjon….


• Föld! Kedves Bolygó! Örömödre szolgál e találkozásunk? Akarod e, hogy együtt fedezzük fel a világmindenségben rejlő titkokat? Engeded e, hogy melegséget nyújtó vonzásodban megpihenjek? Kitárod e karodat, hogy menedéket leljek benne ha szükségét érzem? És fordulsz e hozzám jó szívvel, ha úgy érzed megfáradtál hosszú utadon, és megpihennél? Tudsz e bízni idővel egy kis bolygó hűségében, mellyel kitartóan rója a köröket kísérődül szegődve?

Kicsi Motoszka bolygó csak magában ismételgette a kérdéseket, bízva benne, hogy a választ szavak nélkül is megérzi idővel…
Szívében remélte, meglelte a helyet, hol hosszan időzhet, meglelte az érzést mely beragyogja bolygó létét, s legjobban azt remélte, a Föld elfogadja majd szeretetét, s ezzel boldoggá teheti Őt...
Kategória: A boldogság az életemben | Megtekintések száma: 831 | Hozzáadta:: Pancsi
Hozzászólásokat csak regisztrált felhasználók írhatnak.
[ Regisztráció | Belépés ]

Klubtagság

Iratkozz fel!

Hírlevél

Neked szól!

Itt vagyunk!

Statisztika


Online összesen: 16
Vendégek: 16
Felhasználók: 0

Naptár

«  December 2011  »
HKSzeCsPSzoV
   1234
567891011
12131415161718
19202122232425
262728293031

Block title