BÚÉK! 2012

Oszd meg!

Keresés a honlapon

Adomány

Útmutató

Mini-chat

Látogatóink

Block title

Boldog új évet, Magyarország!

Ezt a köszöntőt másképp terveztem, végül is ezeket a sorokat az ÉLET írta helyettem.

Ez a köszöntő egy történet, amelynek a szlogenje a Talmudból vett idézet lehetne: „Aki egyetlen életet megment, az egész világot menti meg.”

A történet még tavaly november közepén kezdődött. Én a „nyóckerben” lakom, a legszegényebb részén, romák között, akik élni és dolgozni akarnak, csak épp lehetőség nincs rá. Abban a „nyóckerben”, ahonnan a tavalyi év folyamán kiűzték a hajléktalanokat, szó szerint. Ma már nem találkozol itt ezekkel az emberekkel, s akik kiűzték őket innen, azt gondolják, a probléma ezzel meg is oldódott. Tudod, a strucc, meg a homok tipikus esete. 

A kitiltó rendelet után, hazafelé ballagva kis megszokott, egyik kedvenc boltjaim egyikéből, már messziről látok a túloldalon egy középkorú férfit, s azt is látom rajta, hogy azon leleményes hajléktalanok egyike, aki tudja, hogy viszonylag jól öltözötten, a lakását magában hordozó, hatalmas reklámszatyor nélkül még nem szúrja ki senki sem. Ballagok a Füvészkert mellett, s próbálok nem gondolni az általam megoldhatatlanra, amikor a hangját hallom: Megállíthatlak egy percre?

Én már, bevallom, félek az ilyen egy percektől, mert kicsit mindig belehal a lelkem, de hát tovább menni sem tudok. Állok hát, kicsit bénultan, nézem az élettel teli szemét, s arra gondolok, hány ilyet láttam már, mióta itt élek, s hány szemben láttam már ezt kihunyni… 
Csak állok, ő pedig mosolyog: Rögtön rájöttél, hogy hajléktalan vagyok ugye?

Na, ez az a kérdés, amire nem lehet hazugsággal válaszolni. Nézem őt, mire rögtön jön a következő mondat: hát, ittam egy kicsit, tudod, ma van a születésnapom! Nézem: látom, nem alkoholista ő, csak ünnepel! Ünnepel itt, Isten szabadságtól megfosztott ege alatt, mosolygósan, számkivetetten, nem tudom, hány évesen. Még mindig bénult vagyok, de a szemében lévő életerő megérinti a lelkem. A bátorsága is, mert tudom, hogy kérni fog némi pénzt, s a kéregetés is tilos.

Látom, dohányzol, néz a kezemben lévő cigarettára. Hát, mindenkinek van egy szenvedélye, nevetek, s valahogy oldódik bennem ez a lelkem most fog meghalni, mert nem tehetek semmit érzés. Elszívnál velem egy cigit itt a Füvészkert sarkán, a születésnapom alkalmából, már, ha megkínálsz, mert csak gyufám van. Cigaretta nincs gyufa nélkül, s ez fordítva is áll. Aki dohányzik – na, mi meg épp most lettünk kitiltva mindenhonnan – az nagyon jól tudja ezt. 

Megkínálom, ő pedig rám néz, tiszta, erőt sugárzó tekintettel, s nemes egyszerűséggel közli velem: tudtam, hogy meg fogsz állni, s azt is tudtam, hogy tudod, hogy hajléktalan vagyok. Megdöbbenek. S honnan tudtad, hogy meg fogok állni? Kérdem mosolyogva, mert hát ha szülinapja van, legalább  mosolyra legyek képes, miközben már megindul a lelkem, a jaj én ezt nem bírom, ebbe halok, mert segíteni nem tudok érzés felé. Csak néz, szívja a cigit, néz mosolyogva, mert te nem mész el az emberek mellett, mondja csendesen.  Nézem. Te ezt honnan tudod? Hát, valahogy rád van írva. Benne van a szemedben. Mivel foglalkozol? Mesélek neki pár szóban a honlapról, a klubról…Na látod! Ujjong. Ahogyan te láttad azt, hogy én hajléktalan vagyok, én éppúgy láttam azt, benned mi van. Nézzük egymást. Félek a kérdéstől, de nem tudom nem feltenni, mert láttam, hogyan épülnek le az utcára kerülők egy-két hét alatt, hogyan válnak reményt vesztetté, hogyan csúsznak egyre lejjebb és lejjebb értelmes, jóra való emberek… Mégis megkérdem: mióta vagy hajléktalan? Néz rám, mint aki érezné a gondolataimat: jól tartom magam. Jön a mosolygós válasz. Például most sem ünneplek egyedül. Nézem. Ennyi elég a boldogsághoz. Mondja. Hogyha ünnepelni akarsz, ne légy egyedül, s legyen, akivel ezt az ünnepet megosztod!

Most igazán sajnálom, hogy valóban csak apró pénz van nálam. Előveszem a pénztárcám, mire ő: jaj, nem pénzt akartam kérni, csak elszívni valakivel egy cigit, s megosztani a születésnapomat! Hát, ha tudom, hogy ma van valakinek a születésnapja, valami ajándékfélét tartogattam volna, de hát nem tudtam! Ennyi van nálam, fogadd el, ez nem pénz, ez ajándék! Néz rám: nem tehetem. Dehogynem! Mondom én. Te nem vagy gazdag ugye? Jön a kérdés. Már a pénztárcám tartalmára gondolsz? Nevetek. De, gazdag vagyok, milliók nélkül is, mert megadatott számomra minden, amiért élni érdemes. S én tudom, hogy számodra is megadatik minden, mert érdemes vagy rá! Átadom az összes apróm, (lévén, hogy egyéb nem is volt már nálam)  ami maradt, nem számolom. Nem fog ez neked hiányozni? Néz a tenyerére. Nem, válaszolom. Én ezt az Örökkévalótól százszorosan kapom vissza.

Ma, ballagok haza ugyanabból a kedvenc boltomból, s ismerős arc jön velem szemben, mosolyogva. Tudtam, hogy tudnom kellene, ki ő, nem szól semmit, csak megáll velem szemben, mosolyog. S ekkor jövök rá, hogy igen, tavaly november közepe, ő volt az a túloldalon, a szülinapos, akivel elszívtam egy cigit. Már azt hittem, elvesztél! Nevet. Tudod, azt mondta a te Örökkévalód, hogy küldi neked az ajándékot.
Most még csak a tízszeresét, de a többi is összejön még valahogy. Velem ennyit küldött. S a kezembe nyom 21 000 Ft-ot. Nézek rá, kitör belőlem a nevetés, s csak nevetek, képtelen vagyok abba hagyni, nevet ő is. Ugye te akkor az utolsó pénzed adtad nekem? Hát, így valahogy, gondolom, s még mindig nem tudok megszólalni, aztán csak kinyögöm, de tudtam, hogy nem fogok éhen halni, mert ha hiszel, nincs lehetetlen. Nézek rá. Én ezt nem fogadhatom el. S miért nem? Jön a kérdés. Mert nem ezért adtam, válaszolom.  Ezt én nagyon jól tudom, jön a nevetés nélküli, nagyon komoly válasz. De, tudod, akkor én, ott, mindent egy lapra tettem fel: lesz-e valaki, akivel legalább elbeszélgethetek a születésnapomon. Ha nem, hát, nem, akkor befejezem az életem. S ott jöttél az utca túl oldalán, s teljesen biztos voltam abban, hogy te meg fogsz állni. Megálltál, s ezzel én talpra álltam. Te ott akkor az mondtad nekem, bennem nagyon sok érték van, s talpra fogok állni. S ahogyan te hiszel az Örökkévalódban, én úgy hittem el ezt a mondatot. Elhittem a tekintetedből, hogy érek valamit, hogy vagyok valaki, így lecsúszottan is. Azt mondtad nekem, semmi nem számít, csak az értékeim, s ne gondoljak semmi másra, ha munkát keresek. A többit hozza az élet. S így lett.  Amit most pénzben visszaadok, csak azért van, mert olyan aranyosan hittél abban, hogy te ezt visszakapod. Mástól és máshonnan.  Én azt akartam, hogy tőlem kapd vissza. Már, ha nem is százszorosan… És, tudod, olyan sok embert meg lehetne menteni, ha lenne, valaki, aki megáll mellette, amikor kell. Feltennéd ezt a honlapodra?

Nem tudom a neved, nem tudod a nevem, de felteszem a honlapomra.

Boldog új évet, Magyarország!

Zsóka

Klubtagság

Iratkozz fel!

Hírlevél

Neked szól!

Itt vagyunk!

A fejezet kategóriái

Statisztika


Online összesen: 20
Vendégek: 19
Felhasználók: 1
koniganiko

Naptár

«  Szeptember 2017  »
HKSzeCsPSzoV
    123
45678910
11121314151617
18192021222324
252627282930

Block title