Cikkek katalógusa

Adomány

Útmutató

Keresés a honlapon

Oszd meg!

Ez az a nap!

Gyógyítás

Mini-chat

Látogatóink

Block title

Főoldal » Cikkek » Ezoterikus cikkeink » Ezoterikus cikkeink

A lélek rejtelmei
Akinek a figyelme nem csupán a kapcsolatok szerkezetére, működésésre irányul, az előbb-utóbb észreveszi, hogy minden kötődés – legyen az barátság, szerelem, családi viszony – a lélek teremtésének, formálásának színtere.

Mottó: Minden kapcsolat egyfajta szent őrület, amit nem megfejteni kell, hanem tisztelni rejtett titkait. (Platon) Világszerte 350 millióan szenvednek depresszióban, 300 millió az alkoholbetegek száma, 40 millió a skizofrén, és évente eléri az egymilliót az öngyilkosok száma.

A pszichés betegségek az ezredfordulóra a második leggyakoribb betegségcsoporttá léptek elő. Az Egészségügyi Világszervezet, a WHO becslése szerint 2020-ban a depresszió lesz a második legelterjedtebb betegség világszerte. Nem ennyire ijesztő ütemben, de folyamatosan emelkedik a skizofrénia, a különféle szorongásos betegségek, kóros személyiségzavar.

Ma már a klinikusok is elismerik, amit régen a sámánok, majd a természetgyógyászok állítottak: a testi betegségek mögött mindig valami lelki probléma húzódik.


De vajon mi is maga a lélek? Hol lakik, és hogyan lehet definiálni?

Különösen napjainkban nehéz megfogalmazni, amikor minden elgépiesedett, a kapcsolatok elszürkültek, amikor mindenben mechanikus okokat és megoldásokat, "kézzel fogható" tényeket keresünk, és nincs türelmünk az álmodozásra, a befelé fordulásra. Thomas Mooere pszichoterapeuta szerint "a lélekkel együtt élni folyamatos próbatétel, mert a külső élet szüntelen mozgásban van, egyre hozza a fordulatokat, változásokat, belül pedig hangulatok, fantáziák és gondolatok mozognak állandóan.

Lehet, hogy jobban örülnénk annak, ha a család, a házasság, az érzelmek megmaradnának olyannak, amilyenek voltak, de ez nem vág egybe a lélek mobil természetével. Jobb tehát felkészülni a változásra, az előre mutató mozgásokra, akár a visszalépésre, a hanyatlásra is, mert csak ez által fejlődhetünk. A lélek más fényben látja az örökkévalóságot, mint a szellem. Szellemileg valahogy úgy képzeljük el, mint a vég nélküli időt. Elképzelünk egy szellemi állapotot, amely meghaladja az idő határait, mint ahogy elképzeli a keresztény a mennyországot, vagy amilyen a keleti meditációban a feloldódás iránti vágy.

A lélek örökkévalósága pedig sokkal „otthonközelibb”.   A szerelem, a barátság, az érzelmi kötődés, a rajongás, de a gyűlölet is a lélek megnyilvánulása. Thomas Moore házasságterapeuta pszichiáter munkája során azt kutatta, vajon miért tart sírig az egyik kapcsolat, és miért bomlik fel a másik, miért boldogság valakinek az imádott partner közelsége, akiről talán a legjobb barátja azt mondja: „Elment az eszed? Vele akarod összekötni egy életre az életed?”

Végül Moore professzor arra a megállapodásra jutott, hogy a házasság nem két ember szerelmének kifejezési formája csupán, hanem az élet egyik legnagyobb misztériumát - a lelki szálak sokféleségének összefonódását - öleli fel. Mivel olyan kérdéseket érint, amelyekkel érzelmi nagyfeszültség jár, és létkérdésként merülnek fel az emberben, a házasság csordultig telítődik ellentétes érzésekkel: felhők felett szárnyaló ábrándokkal, feneketlen kétségbeeséssel, kegyelemmel egyenértékű felismerésekkel és kemény harcokkal - ezek pedig Moore szerint - a lélek aktív jelenlétének árulkodó jelei.

És nemcsak az egymásra vágyó fiú és lány lelkéről van itt szó, hanem „a házasság lelkéről” is. A házasság lelke azt követeli, hogy ösztönösen felismerjék, mi rejlik benne és mire van szüksége. Van, aki majd` száz kilométerre lakik a párjától, és csak ritkán találkoznak. Mégis boldogok. Miért? Mert a léleknek szüksége van a távolságra, az érintkezéstől való elszigeteltségre, ahogyan hozzátartozhatnak a kétkedés és a bánkódás periódusai is. De ezek nem kell, hogy veszélyeztessék a házasság igaziságát, legfeljebb azt mutatják, hogy a házasság lelke tarkább szövetű, cifrább, mint a sima, szentimentális házasságkép, amit gyakran csak nehézségek árán lehet fenntartani. Vagyis nemcsak szerelem és a barátság, de még a szakítás is a lélek fejlődésének egy-egy korszakos állomása.

A szerelem nemcsak eufórikus, boldog állapot. Ott lappang benne a bizonytalanság, a másik birtoklásának vágya, az elvonulás iránti igény. A bizonytalanság szinte mindig együtt érkezik az intimitással. Hány egyéni történet kezdődik úgy, hogy valaki élte az életét, boldogan, gondtalanul, aki magabiztosnak, elégedettnek, függetlennek érezte magát, aztán szerelmes lett, és akkor a biztonság elillant, felváltotta valami ismeretlen szorongás. A bizonytalanság, amely az intimitást kíséri, megmutatkozhat az új partner korábbi kapcsolatai iránt tanúsított túlzott érdeklődésben, a másik munkája, sikerei miatti kisebbrendűségi érzés kialakulásában.

A szerelem azzal tesz jó szolgálatot a léleknek - és ez még a féltékenységre is áll -, hogy így vagy úgy megőrjíti az embert. Az őrültség egyszerűen a szokásos védő-mechanizmusok felrobbanása. Az önsajnálat, amely gyakran a féltékenység okozója, arra kényszeríti a szerelmest, hogy átélje saját elégtelenségét és kudarcait. Amint ezeket elfogadja, mint a kerek emberi élet részét, és nem akar másnak mutatkozni a világ előtt, mint aki valójában, akkor a lelke nemesedik.

A féltékeny ember gyakran bocsátkozik látványos dühkitörésekbe, ami mélyen gyökerező bizonytalanságáról árulkodik. A féltékenység beavatásán keresztül lehetőséget kap egy "nem védekező", egy megalapozottan erős egyéniség kifejlődésére.

Szakítás ugyancsak fontos eleme a lélek fejlődésének. Az elmúló kapcsolat feldolgozásának modern válfaja az, hogy tanuljunk belőlük, hanem hogy majd megint ugyanazokat a hibákat kövesssük el, ám ez haszonelvű beállítottság, elenyészően kevés lelkiséget tartalmaz, és akárhogy is, ki-ki élettörténete bőségesen bizonyítja, hogy igenis továbbra is ugyanazokat a hibákat fogja elkövetni.

Moore szerint ugyanis nem az a lényeg, hogy tanuljunk feltételezett kudarcainkból, hanem hogy rajtuk keresztül nyerjünk beavatást. Ha magunkba fogadjuk azokat az érzéseket, amelyeket a kapcsolatok elmúlása kivált, azokkal a gondolatokkal és érzésekkel egyetemben, amelyek az eset után még sokáig bujkálnak bennünk, megújult emberré válunk.

A lélek soha nem tanul, viszont átvátloz6ik, metamorfózison megy át, Emerson képét használva: "lárvából léggyé lesz. A lélek végighalad egyik átváltozáson a másik után, az élettapasztalatok révén átesik beavattatásain, melyek között a kapcsolatok és azok befejeződései szerepelnek. Sokaknál egy kapcsolat vége miatti harag válik a beavatás és megújulás korlátjává, úgy érzik, áldozatul estek a másiknak, és nem találnak ebből kiutat.

Sok terapeuta ilyenkor páciensét arra bátorítja, hogy haragját, sértődöttségét élje ki, fejezze ki. A modern pszichológia gyakran ilyen módon kezeli az érzelmeket, az élményt és az érzések kifejezését tüntetve fel végcélnak. A reneszánsz filozófusok azt tanították, hogy a haraggal valaki hívhatja Marsot, hogy jöjjön, realizálódjék a lelkében. A hagyomány szerint Mars jelenléte rengeteg mindent el tud érni: bármihez hozzáérve azt felhevíti, megkeményíti, megedzi és felerősíti.

A harag tehát kifejezhető pusztán az eseményekre adott reakcióként, vagy Mars manifesztációjaként, aki ezennel beköltözött a személyiségbe. Figyelemre méltó minőségi különbség van a harag kifejezésének e két módja között: az első érzelmi kirobbanás, melyben nincsen képzelőerő, míg a második a marsi tulajdonságok kifejezése - a szilárdságé, az erőteljességé, a hevességé, a tisztaságé és az összpontosításé.

Moore szerint a haragot, amit egy kapcsolatban érzünk, a lélek beavatásának kell tekinteni. Vagyis nem szabad önvédelemből elfojtani, de nem jó nyersen kinyilvánítani sem. „A harag arra teremt lehetőséget, hogy saját jellemünkben meghonosítsuk a szilárdságot és az erőt, és ily módon felkészüljünk egy szilárdan megalapozott kapcsolatra. A szív megedzése ily módon rendkívül fontos beavatást jelent, amely szükséges a mással való intimitás eléréséhez.”

Amikor egy-egy kapcsolat véget ér, nemcsak a harag, de más erős érzések is kavarognak az emberben. Valahol mélyen a jövővel szembeni reményei, az önmagában, mint személyiségben való bizalma és az élet sikerre vitelét célzó igyekezete rendül meg. Elárasztja a szomorúság és a csüggedés érzése. Ezek a lélek „beavatási szertartásai”, szüksége rá, hogy megerősödjön, fejlődjön.

A primitív népek beavatási szertartásai is azért vannak, hogy felkészítsék a gyermekkorból kilépő fiút a nehézségekre, rákényszerítsék a próbák által, a félelemmel, szenvedéssel, kínlódással való szembenézésre, hogy áttérjen az új életmódba, amely egy felnőtthöz illik. A csalódások a párkapcsolatban is efféle beavatási szertartások. Megtanítanak arra, hogy - miként minden indulás egy megérkezést követel, minden megérkezés valójában indulás is.

A lelkileg legkifinomultabb ember kis ki van téve annak, hogy valami befejeződjék az életében. Soha senki nem jut el arra a pontra, hogy védett legyen a lélek további változásaival szemben. Fontos észrevenni, hogy a szenvedés által nem az ÉN nyer beavattatást, hanem a lélek. Nem igazán ÉN vagyok az, akinek szüksége van arra, hogy elnőjön és megedződjön. A legtöbb ember úgy érzi: méltó társa valakinek, tudja, milyen egy egészséges párkapcsolat és mi kell a másiknak. Aztán egyszer csak azzal szembesül, hogy tévedett. Az emberek többsége egy kapcsolat végén, a szakítás küszöbén adják a fejüket arra, hogy pszichológushoz, terapeutához forduljanak.

Ez sok esetben nem más, mint utolsó hiába való kísérlet a kapcsolat lezárásának megakadályozására. Moore szerint a terápiának valójában nem a "kapcsolatmentés" a lényege, hanem az, hogy a hozzá fordulót segítse a lélek beavattatásának átélésében. "Nem szeretnék olyasmit sugalmazni, hogy hagyjuk csak, hadd legyen a dolgoknak vége, mert ez nekünk jó - mondja a pszichoterapeuta. - Ez kétségkívül annyit jelentene, hogy használjunk ki valakit a saját céljainkra.

Egy igazi befejezés - nem önvédelemből végrehajtott visszavonulás - nem csupán döntések révén következik be, hanem a sors orsójának pergése miatt is. Ha egy házasságban, családban, barátságban vagy kö7össégben megtelepedett a gyengéd szeretet, akkor azt nem szabad könnyen elengedni. Fellázadhatunk a befejezés ellen, és mégis alávethetjük magunkat a beavatásnak. Püthagorasz arra int, semmilyen okból ne eresszünk el könnyen egy barátot. Hanem maradjunk a barát mellett mindvégig, amíg lehet, és amíg nem kényszerülünk rá, hogy akaratunk ellenére végleg elhagyjuk.

Semmilyen veszteségtől nem hűlünk úgy ki és nem kerülünk nagyobb veszélybe, mint ha megválunk egy baráttól. Egy kapcsolat befejezése a bonyolult érzelmek, a kihívó fantáziák és - Ficino szaváva - a lehető "legveszélyesebb fajta védtelenség" időszaka. Kritikus pillanat a lélek számára, alkalom rá, hogy vagy nyitottabbá váljon, vagy merevségbe zárkózzon. Ha a lélekre tudunk gondolni, és nem csupán személyiségekre vagy saját érzelmi védelmünkre, azt találjuk, hogy a végpont valójában egy ajtó is, amely egy ismeretlen és ígéretes világra nyílik. De merni kell belépni ezen az ajtón. Épp a lélek fejlődése szempontjából. 


Forrás: http://www.astronet.hu/test-es-lelek/lelekgyogyaszat/a-lelek-rejtelmei-43961?p=1
Kategória: Ezoterikus cikkeink | Hozzáadta:: Zsóka (2012-08-21)
Megtekintések száma: 754 | Hozzászólások: 2
Hozzászólásokat csak regisztrált felhasználók írhatnak.
[ Regisztráció | Belépés ]

Klubtagság

Iratkozz fel!

Hírlevél

Neked szól!

Itt vagyunk!

A fejezet kategóriái

Ezoterikus cikkeink [115]
Ezoterikus cikkek gyűjteménye

Statisztika


Online összesen: 3
Vendégek: 3
Felhasználók: 0

Block title