Cikkek katalógusa

Keresés a honlapon

Spiritualitás

Oszd meg!

Iratkozz fel!

Hírlevél

Mini-chat

Látogatóink

Block title

Főoldal » Cikkek » Sprituális tanítók » OSHO

Osho - A terrorizmus a tudatalattidban van

Úgy hallottam, hogy Európában a terrorista fenyegetéstől való nagy fokú félelem mindenkit áthat. A rendkívüli óvintézkedések miatt késnek a repülőjáratok, sok hely üresen maradt, és repülőterek zárnak be. Az emberek még azt is kétszer meggondolják, hogy este elmenjenek-e hazulról. És mindez még sokkal általánosabb lett Líbia nemrég történt bombázása óta. Vajon az, hogy a terrorizmus az elmúlt évtizedben így előretört, egy bizonyos szimbóluma annak, ami a társadalomban általánosan történik?

Minden, ami történik, szoros összefüggésben van egymással. A terrorizmus ténye valóban kapcsolatban van a társadalomban zajló eseményekkel. A társadalom szétesőben van. Bebizonyosodott, hogy hibás alapokon nyugszik a régi rend, a fegyelem, az erkölcsiség, a vallás, minden. A társadalom elvesztette hatalmát az emberek lelkiismerete felett.

A terrorizmus csak egyszerűen azt szimbolizálja, hogy az emberi élet megsemmisítése nem számít, hogy nincs semmi olyan az emberben, ami ne lenne elpusztítható, hogy az ember csak anyag – és az anyagot nem tudod megölni, csak a formáját tudod megváltoztatni.

És ha az ember már nem más, csak egy anyagösszetétel, és nem kap helyet benne a spirituális lény, akkor a gyilkolás csak egy egyszerű játékká válik.

Az atomfegyverek miatt a nemzetek lényegtelenné válnak.

Ha az egész világot egyben el lehet pusztítani percek alatt, akkor csak az lehet az alternatíva, hogy az egész világ eggyé legyen.

Nem maradhat megosztott; a megosztottság veszélyes, mert az elkülönülés bármely pillanatban háborúvá válhat.

Az elkülönülést nem lehet megtűrni.

Egyetlen háború elég, hogy mindent elpusztítson, és már nincs sok időnk arra, hogy megértsük, hogy olyan világot kell teremtenünk, ahol a háborúnak még a lehetősége sem létezik.

A terrorizmus felszíne alatt sok minden meghúzódik.

Az egyik dolog például, hogy az atomfegyverek léte miatt, a nemzetek főleg csak erre a területre fordítják energiájukat, mert úgy gondolják, hogy a régi fegyverek már idejétmúltak.

A nemzetek számára idejétmúltak az igaz, de az egyes ember számára még nagyon jól használhatók.

És egy-egy ember ellen nem lehet atomfegyvert bevetni – az egyszerűen ostobaság lenne.

Egy terrorista egyénileg bombával támad – ez nem indokolja egy atomtöltetű rakéta elindítását.

Azt akarom hangsúlyozni, hogy az atomfegyverek egyfajta szabadságot adnak az egyénnek arra, hogy régi fegyvereket alkalmazzon. Olyan szabadságot, amire régen nem volt lehetőség, mivel akkor a kormányzatok is ugyanazokat a fegyvereket használták.

Ma a kormányok a régi fegyverek megsemmisítésére koncentrálnak: a tengerbe dobják őket, vagy eladják a szegény országoknak, akiknek nem telik atomfegyverre.

És a terroristák mind a szegény országokból kerülnek elő, ugyanazokkal a fegyverekkel, amelyeket az országuknak adtak el korábban.

És egyfajta furcsa védelem övezi őket: nem vethetsz be nukleáris fegyvereket ellenük, nem dobhatsz rájuk atombombát.

Ők bombákkal dobálhatnak téged, és te ott állsz tehetetlenül... kezedben az atombombák, nukleáris fegyverek szédületes arzenáljával – de néha előfordul, hogy ahol egy tű használható, a kard semmit sem ér.

Lehet nálad kard, de ez még nem feltétlenül jelenti azt, hogy fölényben vagy azzal szemben, akinél a tű van, mert vannak helyzetek, amikor csak a tűt lehet használni, és a kard nem ér semmit.

A régi idők kis fegyverei felhalmozódtak, a nagyhatalmaknak pedig meg kellett tőlük valahogy szabadulniuk – és vagy az óceán nyelte el a fegyvereket... Ami azt jelentette, hogy nagyon sok pénz, munka, energia ment pocsékba; gazdaságilag ez nagy veszteség volt.

De gazdaságilag a további felhalmozás is lehetetlen volt. Mennyi fegyvert tudsz felhalmozni? Létezik egy határ.

És amikor egy új, hatékonyabb tömegpusztító eszközre teszel szert, a régi vacak puskáktól és gránátoktól egyszerűen meg kell szabadulnod.

Úgy gondolták, hogy jobb, ha inkább a szegény országoknak adják el azokat a fegyvereket.

A szegény országok nem tudnak atomfegyvereket létrehozni – túl sokba kerül. Ezek a fegyverek viszont olcsón érkeztek – „segítségképpen”; ők elfogadták, de egy háborúban ezek már semmire sem jók. Egy mai háborúban ezek a fegyverek már hasznavehetetlenek.

Senki nem gondolt arra a lehetőségre, hogy ezek a fegyverek egyénileg is használhatók, és hogy egy új jelenség, a terrorizmus születhet belőle.

Az a helyzet, hogy egy terrorista furcsa módon hatalommal rendelkezik még a legnagyobb hatalmak fölött is. Félelem nélkül felrobbanthatja a Fehér Házat, mert ami neked van, az túl nagy ahhoz, hogy felrobbantsd vele a terroristát. És ő tőled kapta a fegyvereit!

De erre senki nem számított, mert mi nem értjük az ember pszichológiáját.

Az én meglátásom szerint az emberiségnek – eddigi élete az alapján – tíz-tizenkét évente szüksége van... egy háborúra.

Olyan sok harag, olyan sok indulat, olyan sok erőszak halmozódik föl benne, hogy egyedül csak a háború nyújthat megkönnyebbülést számára. Így aztán háború háborút követ, mindössze tíz-tizenöt éves szünetekkel.

A szünet csak egyfajta pihenő. De aztán kezd megint felgyűlni benne – a régi pszichológia szerint – ugyanaz a féltékenység, ugyanaz az erőszak.

És az ember alapjában véve egy vadász; ő nem természeténél fogva vegetáriánus.

Először is vadász lett belőle, és évezredeken át csak húsevő volt, és a kannibalizmus mindenhol általános volt.

Teljesen etikus dolog volt az ellenséges törzsből elfogott emberi lényt megenni.

Az emberiség tudatalattijába mindez beivódott.

A vallások az emberre nagyon felszínesen hatottak; és a tudatalattija nem is ért egyet.

Minden ember egyet- nem-értésben él önmagával.

Így aztán, amikor csak alkalma adódik rá... egy szép ok – szabadság, demokrácia, szocializmus – bármely szép szó ernyővé válhat, hogy alá rejtse az ember a csúnya tudatalattiját, ami egyszerűen csak pusztítani akar, és élvezi a rombolást.

Mára szinte lehetetlenné vált egy világháború; különben nem jöhetett volna létre a terrorizmus.

A második világháború óta elég sok idő telt már el; a harmadik világháborúnak ki kellett volna törnie 1960 tájékán.

De eddig nem tört ki.

Ez a mechanikus ismétlődés kíséri végig az egész történelmet, és az ember be van erre programozva.

A pszichológusok megfigyelték, hogy háborús időkben az emberek boldogabbak, mint békeidőben.

Háborús időkben izgatott borzongás járja át életüket; békeidőben unalom tükröződik rajtuk.

Háborús időkben korán reggel már az újságot keresik, és a rádiót hallgatják.

Akármilyen távol is történhetnek az események, ők mégis izgatottak.

Lényük belül egy fajta vonzódást érez.

Máig sem tört ki egy olyan háború, aminek valahol 1955 és 1960 között ki kellett volna törnie, ezért most ránehezedik az emberre a gyilkolási és pusztítási vágy nyomása. Mindössze arról van szó, hogy jól hangzó neveket szeretne hozzá.

A terrorizmus egyre inkább tért hódít majd, mert egy harmadik világháború szinte lehetetlen.

És az ostoba politikusoknak nincs más alternatívájuk.

A terrorizmus nem jelent mást, mint hogy ami eddig társadalmi méretekben zajlott, azt most egyénileg kell elvégezni.

A terrorizmus terjedni fog.

Ez csak úgy kerülhető el, ha az emberi értelmet gyökereiben változtatjuk meg – ami Himalája méretű feladat, annál is inkább, mert azok, akiket meg akarsz változtatni, küzdeni fognak ellened; nem fogják egykönnyen engedni, hogy megváltoztasd őket.

Az igazság az, hogy ők szeretik a vérontást, csak nincs bátorságuk ezt kimondani.

Az egyik egzisztencialista regényben van egy szép jelenet, amiről majdnem azt mondhatjuk, hogy valóságos.

Egy férfi a bíróság elott áll, mert megölt egy idegent, aki a tengerparton üldögélt.

Azelőtt sosem látta az idegent.

Nem a pénzéért ölte meg.

Még azt sem tudja, hogy nézett ki az a férfi, mert hátulról ölte meg, egy nagy késsel.

Korábban sosem találkoztak, gyűlöletről tehát nem lehetett szó.

Még ismerősök sem lehettek; sosem látták egymás arcát.

A bíró nem értette a helyzetet és megkérdezte a gyilkostól:

– Miért tette? – A férfi azt felelte:

– Amikor megkéseltem azt az embert, és a hátából felbugyogott a vér, az volt számomra az egyik legszebb pillanat, mióta az eszemet tudom. Tudom, hogy az életembe kerül, de kész vagyok megfizetni érte; megérte. Az egész életemet unalomban töltöttem – izgalom és kaland nélkül. Végül el kellett határoznom, hogy teszek valamit. És amit tettem, világhírt hozott számomra; ott van a képem minden újságban. És tökéletesen boldog vagyok, hogy megtettem.

Bizonyítékra nem is volt szükség.

A férfi nem tagadta – ellenkezőleg, felmagasztalta tettét. De a bíróságnak megvan a maga saját gyakorlata – tanúkat mégiscsak kell produkálni; a férfi szavát önmagában nem lehet elfogadni. Lehet, hogy hazudik; lehet, hogy nem is ő ölte meg azt az embert. Senki sem látta – egyetlen szemtanú sem volt –, így a rendőrségnek közvetett bizonyítékokat kellett előteremtenie.

Az egyik ilyen bizonyíték az volt, hogy az eddigi életéből és hátteréből következtetve ez a férfi valószínűleg tényleg ölt.

Amikor fiatal volt, meghalt az édesanyja.

És amikor meghallotta az anyja halálhírét, azt mondta:

– A francba! Ez a nő még a halálában sem hagy békén. Vasárnap van, és színházjegyünk van a barátnőmmel.

De úgy tudtam, hogy tönkre fogja tenni az egész napomat... és meg is tette.

Meghalt az anyja, és erre azt mondja, hogy tönkretette a vasárnapját! Színházba akart menni a barátnőjével, és most temetésre kell mennie. Amikor az emberek meghallották a reagálását, elszörnyedtek:

– Ez igazán nem helyes, hát hogy beszélsz az anyádról?

– Miért? Mi a helyes és mi a helytelen? Nem halhatott volna meg valamelyik másik napon? Hét napból áll egy hét, hétfőtől vasárnapig, bármelyik napon meghalhatott volna. De ti nem ismeritek anyámat – én viszont igen. A kurva! Készakarva tette.

A második bizonyíték az volt, hogy elment a temetésre, és este látták, hogy a diszkóban táncol a barátnőjével.

És valaki megkérdezte tőle:

– Mi van? Mit csinálsz? Az anyád most halt meg...

A férfi azt felelte:

– És akkor mi van? Akkor én többé már nem táncolhatok? Az anyám már soha nem fog életre kelni; ő mostantól halott. Akkor meg mit számít, hogy hat óra, nyolc óra, nyolc hónap vagy nyolc év múlva táncolok? Ő már halott. És táncolnom csak kell, élnem csak kell, szeretnem csak kell, akkor is, ha ő már halott. Ha senki nem élné tovább az életét az anyja vagy az apja halála után, akkor nem lenne a világon több tánc és dal.

A férfi logikája nagyon helyénvaló. Azt mondja: „Hol húzod meg a határvonalat? Hány óra múltán táncolhatok? – tizenkét óra, tizennégy óra vagy hat hét múlva? Hol húzod meg a vonalat? És milyen alapon? Mi a kritérium? Tehát nem számít.

Egy bizonyos: akármikor is táncolok, az az anyám halála után lesz, így hát úgy döntöttem, hogy ma táncolok. Minek várjak holnapig?”

Ilyen közvetett bizonyítékokat terjesztenek a bíróság elé – hogy ez a férfi furcsán viselkedik, és valószínűleg képes ilyen tettre.

De ha közelebbről megnézed ezt a szerencsétlen embert, nem fogsz haragot érezni iránta; inkább részvétet fogsz érezni.

Végül is nem az ő hibája, hogy meghalt az anyja; és egyébként valamikor táncolnia kell, úgy hogy mindegy. Nem hibáztathatod ezt a férfit azért, mert csúnya dolgokat mond: „Szándékosan vasárnap halt meg, hogy elrontsa az örömömet.” Mert egész életében bizonyára azt tapasztalta, hogy az anyja újra meg újra tönkretette minden esélyét az örömre.

A végkövetkeztetés pedig: „Még a halálban sem hagy békén.”

És nem ítélheted el a férfit azért, mert megölt egy idegent... mert nem tolvaj, nem vitt el tőle semmit.

Nem volt az ellensége sem; azt sem látta, hogy ki az, akit megöl.

Csak beleunt az életbe és olyasmit akart tenni, amitől fontosnak és jelentősnek érezheti magát. Most boldog, hogy minden újságban szerepel a képe.

Ha hamarabb megjelent volna a fényképe az újságokban, akkor nem ölt volna; de vártak vele – amíg nem öl, addig nem közlik le a fényképét.

És ő híres akart lenni... csak közönséges emberi vágyak.

És kész volt az életével fizetni azért, hogy legalább egy napra az egész világ számára ismertté váljon és felismerje mindenki.

Addig, amíg az emberi természet alapjain nem változtatunk, addig a terrorizmus egyre inkább mindennapos üggyé válik.

Ott lesz terrorizmus a repülőgépeken, ott lesz a buszokon.

Elkezdődik majd a személykocsikban.

Elkezdődik majd idegenekkel szemben.

Valaki majd hirtelen odalép hozzád és lelő – nem azért, mert tettél ellene valamit, hanem egyszerűen csak: a vadász újra itt van.

A vadász kielégült a háborúban.

Most a háború abbamaradt, és talán nincs is újabb esély rá. A vadász visszatért, de most már nem harcolhatunk kollektívan.

Mindenkinek saját magának kell valamit tennie, hogy a gőzt kieressze.

A dolgok kölcsönösen összekapcsolódnak.

Az első dolog, amin változtatni kell az az, hogy az embert örömtelibbé kell tennünk – mert ezt az összes vallás kiölte belőle.

Az igazi bűnösök szabadon vannak.

Ők – a terroristák és az egyéb bűnözők – itt csak áldozatok.

Az igazi bűnösök a vallások, mert megfosztottak az öröm minden lehetőségétől.

Lerombolták az esélyt az élet kis örömeire, elítéltek minden olyan dolgot, amit a természet kínál arra, hogy boldoggá tegyen, hogy megismerd az eksztázist és hogy kellemesen érezd magad.

Mindent elvettek; és ha van is egy pár dolog – mint például a szexualitás –, amit nem sikerült elvenniük – mert az olyan mélyen gyökerezik a biológiai lényedben –, azokat is legalább sikerült megmérgezniük.

Szerintem Friedrich Nietzsche a nyugati világ egyik legnagyobb látnoka; a szeme mélyen lehatol a probléma gyökeréig.

De mivel mások azt nem voltak képesek meglátni – a látásuk nem lévén olyan tiszta, és mert az intelligenciájuk nem olyan éles – az ember egyedüllétben, elhagyatottan, elszigetelten, szeretet és méltóság nélkül élt.

Egyik megállapítása szerint a vallások a nemiség elítélését, a szexualitás tagadását tanították az embereknek.

A vallás nem tudott mit kezdeni a szexualitással; az ember mindent megpróbált, de kudarcot vallott, mert ez oly mélyen gyökerezik biológiai lényében – ebből áll az egész teste.

Az ember maga szexualitásból született – hogyan szabadulhatna meg tőle másképp, mint hogy öngyilkosságot követ el? Az ember keményen próbálkozott, a vallások pedig a segítségére siettek, hogy megszabadulhasson tőle – sok ezer fegyelmi és stratégiai szabály bevetésével.

A végeredmény pedig az lett, hogy a szexualitás még mindig ott van, de immár megmérgezve.

A „megmérgezve” szó roppant jól rávilágít a helyzetre.

A vallásoknak nem sikerült elvenniük a szexualitást, de az biztos, hogy megmérgezniük sikerült.

És más dolgokkal is ugyanez a helyzet: a vallások elítélik, ha kényelemben élsz.

Pedig abból az emberből, aki kényelemben, luxus körülmények között él, nem válhat terrorista.

A vallások elítélik a gazdagságot és magasztalták a szegénységet; pedig egy gazdag ember nem lehet terrorista.

Csak az úgynevezett „áldottak”, a szegények válhatnak terroristává, mert nekik nincs vesztenivalójuk, és ők az egész társadalom ellen forrongnak, mert másoknak olyasmijük van, ami nekik nincs.

A vallások egyfolytában vigasztalni próbálták őket.

De aztán jött a kommunizmus – a materialista vallás –, ami provokálta az embereket és azt mondta nekik, hogy „ A régi vallásaitok ópium az embereknek, és nem a mostani vagy az elmúlt életetekben elkövetett rossz tetteitek miatt kell elszenvednetek a szegénységet. A szenvedésetek oka a burzsoázia, a szuper-gazdagok általi gonosz kizsákmányolás.”

Karl Marx Kommunista Kiáltványának utolsó mondata így hangzik: Világ proletárjai egyesüljetek; semmit sem veszíthettek, viszont az egész világot megnyerhetitek. ’Eleve szegények, éhesek, meztelenek vagytok – hát mit veszíthettek? A halálotok nem tehet szerencsétlenebbé benneteket, mint amilyenné az életetek tesz. Hát miért nem kockáztattok, és pusztítjátok el azokat, akik mindent elvettek tőletek? Vegyétek vissza tőlük, és osszátok szét.’

Amivel úgy-ahogy vigasztalást nyújtottak a vallások – habár csúnyán, csalással és hazugsággal, de egyfajta félálomban tartva az embereket – arra a kommunizmus hirtelen ráébresztette őket.

Mindez azt jelenti, hogy soha nem lesz béke ebben világban, ha nem tépjük ki az emberbe plántált összes rothadt eszmét.

A vallásokkal kezdve – a vallási „értékeket” el kell távolítani, hogy az emberek újra tudjanak mosolyogni, újra tudjanak nevetni, újra élvezni tudják az örömöt, újra természetesek tudjanak lenni. Másodszor pedig amit a kommunizmus mond, azt világosan az emberek elé kell tárni – hogy az pszichológiailag téves.

Egyik csapdából a másikba esel.

Nincs két ember, aki egyenlő; ezért az egyenlőség eszméje képtelenség.

És ha mégis úgy döntesz, hogy egyenlő leszel, akkor el kell fogadnod a proletár-diktatúrát. Ami azt jelenti, hogy el kell veszítened a szabadságodat.

Először az egyház vette el a szabadságodat, az Isten vette el a szabadságodat.

Aztán a kommunizmus váltotta fel az egyházadat, és vette el a szabadságodat.

Szabadság nélkül pedig nem érezheted az öröm ízét.

Félelemben élsz, nem boldogságban.

Ha ki tudjuk takarítani az emberi elme tudatalattijának az alagsorát... és az én munkám éppen ez.

Ki lehet takarítani.

A terrorizmus nem a bombákban és nem a kezeidben van; a terrorizmus a tudatalattidban van.

Máskülönben a dolgok jelenlegi állapota még keservesebbé válik.

És úgy látszik, hogy mindenféle vak embernek bomba van a kezében és vaktában dobálózik vele.

A harmadik világháború tíz vagy tizenöt évre szelep lehetett volna az emberek számára. De ez a háború nem törhet ki, mert ha kitörne, akkor az nem megszabadítaná az embereket [saját agressziójuktól], hanem egyszerűen elpusztítaná őket.

Ezért az egyéni erőszak nőni fog – máris növekszik.

És a kormányaitok és a vallásaitok mind továbbra is fenntartják a régi stratégiákat, anélkül, hogy megértenék az új helyzetet.

Az új helyzet az, hogy MINDEN emberi lénynek terápiákra van szüksége, meg kell értenie saját tudat alatti szándékait, meditációkra van szüksége, azért, hogy lehiggadjon, lecsillapodjon, és hogy a csönd új távlatán keresztül nézzen a világra.


--------------------------------------------------------------------------------

„Ezt jelenti a szannyász. A szannyász visszacsinálja mindazt, amit a társadalom tett. Nem véletlen, hogy a papok ellenem vannak, a politikusok ellenem vannak, a szülők ellenem vannak, a társadalom egész intézménye ellenem van; ez nem véletlen. Megértem a dolog abszolút tiszta logikáját. Én megpróbálom mindazt visszacsinálni, semmissé tenni, amit ők tettek. Szabotálom ennek a rabszolga társadalomnak az egész rendszerét. Arra törekszem, hogy lázadókat hozzak létre, és a lázadás ott kezdődik, hogy bízol önmagadban. Ha abban segíteni tudok neked, hogy bízz önmagadban, akkor már segítettem. Másra nincs is szükség, a többi már jön magától.”

Kategória: OSHO | Hozzáadta:: Zsóka (2016-05-10)
Megtekintések száma: 297
Hozzászólásokat csak regisztrált felhasználók írhatnak.
[ Regisztráció | Belépés ]

Ajándék!

Klubtagság

Támogatás

Neked szól!

Itt vagyunk!

A fejezet kategóriái

Statisztika


Online összesen: 23
Vendégek: 22
Felhasználók: 1
Ange

Block title