Cikkek katalógusa

Adomány

Útmutató

Keresés a honlapon

Oszd meg!

Ez az a nap!

Gyógyítás

Mini-chat

Látogatóink

Block title

Főoldal » Cikkek » Sprituális tanítók » Thich Nhat Hanh

Thich Nhat Hanh - Ne engedd, hogy mások irányítsák sorsodat!
Ne engedd, hogy mások irányítsák sorsodat!

Egy este, a környékbeli dombokon tett hosszú séta után, amikor visszatértem a kunyhómba, az ablakokat és az ajtót tárva-nyitva találtam. Nem csuktam be őket rendesen indulás előtt, napközben pedig erős szél támadt, kicsapta az ablakokat és keresztülsöpört a házon, szétszórva az íróasztalomon hagyott papírlapokat. Amint hazaértem és megláttam ezt a felfordulást, mindent sietve becsuktam, meggyújtottam a lámpát, összeszedtem a földről a papírokat és hozzáláttam a rendberakásukhoz. Aztán begyújtottam a kályhába, pattogott a tűz, és hamarosan átmelegedett a szoba.
Néha magányosnak, fáradtnak, elveszettnek érezzük magunkat az arctalan tömegben, és szinte fázunk. Egyetlen vágyunk, hogy valahova visszahúzódhassunk melegedni, elszigetelhessük magunkat a külvilág zűrzavarától, mint ahogy én a kunyhómban odakuporodhattam a tűz mellé a kint tomboló hideg, nyirkos szél elől. Az érzékszerveink olyanok, mint a ház ablakai – a külvilágra nyíló ablakok, melyeken olykor besüvít a szél, nagy felfordulást okozva odabenn. Ha nem vigyázunk, és túl gyakran felejtjük nyitva ezeket a nyílásokat, a külvilágból érkező képek és hangok teljesen elárasztják tudatunkat, belénk hatolnak, s mi magatehetetlenül, egyre kétségbeesettebben vergődünk az ingerek áradatában. Ebben a kiszolgáltatott, elidegenedett helyzetben zárul körénk a legfagyosabb, legvigasztalanabb magány. Hányszor kapjuk magunkat azon, hogy valami rettenetes filmet nézünk a tv-ben, és mégis képtelenek vagyunk abbahagyni? A ricsajtól, a fegyverropogástól megfájdul a fejünk, az erőszak, a butaság az idegeinkre megy, és mégis fásultan bámuljuk tovább a műsort. Miért kínozzuk magunkat? Nem lenne jobb néha becsukni az ablakokat és lehúzni a rolót? Vagy a magánytól félünk ennyire – az ürességtől, a magunkra utaltságtól, amivel szembe kellene néznünk, ha egyszer kénytelenek lennénk, szórakoztatás hiányában, saját magunkra figyelni?
Az vagy, amit érzékelsz és tapasztalsz. Ha dühös vagy, maga vagy a harag. Ha szerelmes vagy, szerelemmé válsz. Ha egy havas hegycsúcsot nézel, te vagy a hegycsúcs. Ha egy ostoba tv-műsort, akkor az. Álmodban az álmod vagy. Bármivé átlényegülhetünk, nem kell hozzá varázspálca: ha teret engedünk tudatunkban a kérdéses tartalomnak, tudatunk fölveszi annak alakját és hasonul hozzá. De ha egyszer ez így van, akkor miért engedünk be mindenféle ócskaságot, miért nem csukjuk be tudatunk ablakait olyan tévéfilmek előtt, amelyeket pénzéhes és szenzációhajhász producerek készítenek számunkra csalétkül, hogy könnyen meggazdagodjanak? Miért nézünk végig olyan szörnyűségeket, amelyektől összeszorul a gyomrunk és az öklünk, ideges szívdobogás jön ránk, és utána hullafáradtan, elcsigázva támolygunk ki a moziból?
Ki teszi lehetővé, hogy ilyen filmek és műsorok készüljenek – különösen a kicsiknek? Mi magunk! Mi, bamba fogyasztók, akik túl igénytelenek vagyunk, akik mindent megnézünk, válogatás nélkül, akik túlságosan lusták, fásultak és elidegenedettek vagyunk ahhoz, hogy magunk alkossuk meg az életünket. Bekapcsoljuk a televíziót, aztán úgy felejtjük: átengedtük másoknak a kezdeményezést, hogy kényükre-kedvükre alakítsanak, manipuláljanak, tönkretegyenek minket. Elveszítjük önmagunkat, saját sorsunk irányítása kicsúszik a kezünkből, és olyanokhoz kerül, akik nem biztos, hogy felelősen cselekszenek. Nekünk kellene tudatosabban és körültekintőbben választanunk. Meg kell fontolnunk, hogy melyek azok a programok, amelyek károsítják az idegrendszerünket, értelmünket, szívünket és tudatunkat, és melyek azok, amelyek a javunkra válnak.
Persze nemcsak a filmek és televíziós adások tudatos megválogatásáról van szó. Gondoljuk csak meg, mennyi csábító, figyelmünket szétziláló ingerrel vesszük magunkat körül folyamatosan! Csak egyetlen nap alatt hányszor és hányszor feledkezünk beléjük öntudatlanul! Tudatosan óvnunk kell ezektől az elterelő hatásoktól életünket, lelki nyugalmunkat! Ez nem azt jelenti, hogy az ablakainkat mindig zárva kell tartanunk, és teljesen el kell zárkóznunk a külvilágtól, hiszen ebben az úgynevezett "külső” világban rengeteg csoda van. Nyíljunk meg bátran előttük! Vegyük őket szemügyre az éberség világosságában! Ha egy bájosan csevegő patak partján üldögélünk, ha gyönyörű zenét hallgatunk vagy egy remek filmet nézünk, akkor se hagyjuk, hogy az inger árja, a patak, a zene vagy a film cselekménye teljesen magával ragadjon minket. Mindvégig maradjunk tudatában önmagunknak és a légzésünknek – az élmény így csak intenzívebbé válik. Ha bensőnket beragyogja az éber tudatosság napja, a ránk leselkedő veszélyek zöme elhárul – a patak vize tisztább és áttetszőbb, a zene harmonikusabb lesz, s a rendező gondolatai is élénkebben elevenednek meg a mozivásznon.
A kezdő meditálónak sokat segít, ha a nagyvárosból vidékre vonul, ahol nincs annyi lárma és ricsaj, ami a "nyitva felejtett ablakokon át” óhatatlanul beszűrődik, és könnyen fölborítja belső nyugalmát. A természetben könnyebb ellazulnia, eggyé válnia az erdő hűsével, újra magához térnie, feltöltődnie. Az erdő friss illata és mély csendje segít ébernek maradni. Ha megerősödött benned az éber tudatosság, ha már kihagyás nélkül, minden pillanatban éber tudsz maradni, akkor talán szívesen térsz vissza a nagyvárosba, és ott is maradsz, de kevésbé zaklatottan. Ám amíg képtelen vagy erre, addig nagy gonddal kell óvnod és táplálnod éber tudatosságodat pillanatról pillanatra, körültekintően megválogatva az ehhez legalkalmasabb környezetet és szellemi táplálékot!

Kategória: Thich Nhat Hanh | Hozzáadta:: Zsóka (2012-03-06)
Megtekintések száma: 798 | Hozzászólások: 9
Hozzászólásokat csak regisztrált felhasználók írhatnak.
[ Regisztráció | Belépés ]

Klubtagság

Iratkozz fel!

Hírlevél

Neked szól!

Itt vagyunk!

A fejezet kategóriái

Statisztika


Online összesen: 2
Vendégek: 2
Felhasználók: 0

Block title